A képzés felépítése

A Kertpedagógia képzés elméletből és gyakorlati ismeretekből áll. Szeptembertől augusztus végéig, 12 hónapon keresztül csepegtetjük azt a tudásanyagot, ami már bizonyított: rengeteg szakkör, természetismereti kirándulás, kertésztábor háttér tudását adta. Ezek a foglalkozások a gyermekek örömét és ismeretszerzését, valamint a program szervezőinek jövedelemforrását szolgálták. A képzésben egy évig mindenképpen érdemes részt venni, de alapvetően két év alatt lehet az elméleti és gyakorlati ismereteket is elsajátítani, aminek birtokában saját szakkört, tábort tervezhet/tarthat a képzésben résztvevő. Természetesen lehet előbb is otthon vagy az osztályban kertészkedős programot szervezni, sőt, a havi Kihívások minden résztvevőt arra buzdítanak, hogy vágjon bele, és akár kezdeti csetlés-botlás árán is, de kezdjen el kertpedagógiai foglalkozásokat tartani. Lehet, hogy először még úgy fogalmazunk, hogy a „növény hátulján szőrök vannak”, később ebből szakkifejezéssel élve „molyhos levélfonák” lesz, és így érik be minden elmélet és gyakorlat, ami élvezetes és hatékony kertpedagógiai foglalkozáshoz szükséges.

Az első év a tanulás és a tervezés éve, amihez a képzésen minden segítséget megadunk az elméleti anyagok, segédletek, kérdezési lehetőség által. A második év a megvalósításé, amikor a tanultakat átülteted a gyakorlatba, vagyis saját szakkört, tábort szervezel növényekkel, állatokkal, természetismereti témákkal kapcsolatban. A leendő helyszín, vagy már meglévő tankert felmérésében, új tankert tervezésében is tudunk segíteni, mert nem mindegy, hová kerülnek az ágyások, milyen növényeket ültetünk bele a gyerekekkel. Kertészeti tudás csak minimálisan szükséges a képzésen tanultak használatához, ebben is segítséget nyújtunk: felhívjuk a figyelmet a veszélyekre (pl. eszközök helyes használata, mérgező növények) és a kertben rejlő lehetőségekre (pl. növénytársítás, állatbarát kert kialakítása), hogy munkáltató foglalkozások megtartásához és pihenéshez, tanuláshoz is megfelelő helyszínt nyújtson.

Ha a Kertpedagógia képzésben szereplő tudásanyag nem elegendő ahhoz, hogy szakkört szervezz, tábort tarts, és további segítségre lenne szükséged, akkor lesz lehetőség személyes részvétellel workshopon megtanulni az alapokat, ahol feladatokon keresztül közösen megtervezzük a szakkört és/vagy tábort.

A Kertpedagógia képzés online zajlik, írott dokumentumokon keresztül adjuk át a tudásanyagokat. A Kertpedagógia képzés és Mentor Klub csomag választása esetén havi kirándulásokon is részt veszünk, szép természeti helyekre megyünk, ahol a természetről, a természettől tanulhatunk, és itt kérdezési, megbeszélési lehetőség is lesz. Ezen kívül kérhető helyszíni konzultáció, tankert felmérés is.

Elmélet: ezek azok az elméleti alapok, amik mentén kertpedagógia foglalkozást lehet előkészíteni, tartani. Egy havi bontásban elérhető, szezonális ütemterv alapján lehet felépíteni a szakkör/tábor tematikáját. Magánkertben, saját gyermekekkel való játék során is hasznosíthatók az információk, de bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak egyaránt hasznos lehet.

Tudástár: itt találhatók az azonnal hasznosítható ötletek, amelyek felhasználhatók otthoni körülmények között, de akár iskolai szakkör, vagy ovis foglalkozás keretein belül is.

Segédlet: eszközkészlet, havi teendők segítik az elméletben megtanultak gyakorlatba való átültetését. Az évszakhoz, hónaphoz, jeles naphoz kapcsolódik.

Herbárium: havonta három gyógynövény részletes bemutatása, felhasználási lehetőségei, fellelhetősége. Egy év alatt 36 gyógynövény ismerete, olyan tudás, amit a saját életedben és a szakkörön/táborban is fel tudsz használni.

Kihívás: egymás motiválása könnyebb Kihíváson keresztül – zárt Facebook csoportban lehetséges a végeredmény bemutatása, megbeszélése. A második évben új kihívások lesznek, így lehet a Facebook csoportban maradni, hozzáférni a tananyaghoz továbbra is. Rendelkezésre áll Természetpedagógia magazinunk is, hogy a legjobb ötleteket, megvalósított projekteket cikk formájában mutassuk meg a nagyközönségnek.

Bónusz és következő havi előzetes: tartalmazza a havi kirándulás (Mentor Klub) helyszínét és részleteit, ahová érdemes eljönni tapasztalatcsere, konzultáció végett. A havi előzetesből pedig kiderül, mire számítsunk a következő hónapban az éves haladási utunkon.

Havi tervező és haladási út: segítünk abban is, hogy összefoglald, mit tanultál az adott hónapban, és melyik az a terület, amit esetleg nem értesz, és támogatásra van szükséged. Itt leírhatod, és ebből láthatod, miben haladtál, és mit szeretnél megvalósítani a gyakorlatban is a tananyagból. Így áll össze a nagy egész hónapról hónapra.

Facebook zárt csoport: A Facebook csoportban rengeteg inspirációt és ötletet kaphatunk egymástól. Lehet beszélgetni, tapasztalatot cserélni, ötletelni, bíztatni egymást.

Mentor Klub: a havi tananyag elsajátítását elmélyítik a személyes jelenléttel zajló találkozók. A kirándulások a Mentor Klub résztvevőinek szép természeti környezetben, erdőben, arborétumban lesznek megtartva. Ezen kívül helyszíni (óvoda udvar, iskolakert, magánkert) konzultációra is van lehetőség, illetve két workshopot ajánlunk a gyakorlati ismeretek elmélyítéséhez.

A komplex Kertpedagógia képzés 2025 szeptemberben kezdődik, július 31. délig Early Bird kedvezménnyel lehet jelentkezni.

Képzés ismertető ➜
A képzés tartalma, ára ➜
Gyakori kérdések ➜


Érdeklődés: Szalontai Kriszta
06-30-895-5395, info@botanicon.hu