Tudnivalók a Kertpedagógia képzésről
Több, mint egy évtizedes természetpedagógiai munkásságom során azt tapasztaltam, hogy sokan szeretnének ökoszakkört tartani, kertésztábort szervezni, de nem mindenki kezdi el, vagy menet közben elfogy a lendület. Lehetnek olyan elakadások, amelyeken nehéz túljutni, de megfelelő elméleti tudással, rákészüléssel és tervezéssel folytatni tudjuk a munkát. Rengeteg szakkörös óra és 51 természetismereti tábor megtartása után szeretnék segíteni, hogy Neked is sikerüljön érdekes és jövedelmező foglalkozásokat tartani.
Ne halogasd a tanulást, a Kertpedagógia képzésen segítek leküzdeni a nehézségeket, és sok olyan gyakorlati tanáccsal ellátlak, amire szükséged lehet a fejlődéshez. Ha szeretnél csatlakozni a klubhoz, most még kedvezményes áron megteheted. Ha bizonytalan vagy, olvasd el az alábbiakat, és választ találhatsz kérdéseidre.
Miért jött létre a képzés?
A KERTpedagógia című könyvet 2015-ben írtam, és már nem kapható sem könyvesboltban, sem nálam. Sok előadásra, tankert látogatásra kértek fel azóta, hogy segítsek megtervezni a leendő iskolakertet, vagy mondjam el, hogy a téli időszakban, amikor nem lehet a kertben tevékenykedni, hogyan foglalkozzanak a gyerekekkel. A nyári szünidő is kérdéses volt: ki és hogyan gondozza a tankertet a vakáció alatt? Ezekre a kérdésekre adok választ a Kertpedagógia képzés során, valamint sok gyakorlati útmutatást is beépítettem a tananyagba. Tehát a képzés a 2015-ben kiadott és azóta elfogyott KERTpedagógia című könyvem kibővített, gyakorlat orientáltabb változata.
A leggyakrabban az alábbi kérdések merülnek fel, amelyek miatt sokan bele sem kezdenek a természetismereti foglalkozások megtartásába. Sokszor azonban a kérdésekre egyszerűbbek a válaszok, mint gondolnád.
1. Pedagógusoknak. A képzést elsősorban pedagógusoknak állítottuk össze: tanítóknak, tanároknak, óvodapedagógusoknak. De szerencsére egyre több bölcsőde, családi bölcsőde érdeklődik a kertpedagógia iránt, így a kisgyermeknevelőket is szívesen látjuk a képzésen.
2. Szülőknek. A táboraink, szakköreink után sok szülő kérdezte, hogyan érdemes otthon, a saját kertjükben bevonni a gyerekeket a kerti munkákba – nekik is szól képzésünk. A szülőket, nagyszülőket is szívesen megtanítjuk a kertpedagógia alapjaira, hogy családi házuk kertjében, nyaralójukban együtt kertészkedjenek a gyerekekkel.
3. Kertészeknek. Szívesen látjuk a kertészeti ismeretekkel rendelkező szakembereket is. Növénytani tudásuk, kertészeti ismereteik révén könnyen bekapcsolódnak a képzésbe, és változatos tevékenységeket tudnak majd kitalálni a gyerekek számára.
A képzésen való részvételnek és a teljesítésnek nincs előfeltétele, nincs iskolai végzettséghez kötve. Fontosabbnak tartjuk az érdeklődést: a jelentkező szeresse a természetet, a növényeket, az állatokat, a kirándulást. Mindenki a saját ütemében halad, dolgozza fel az elméleti részeket. Viszont érdemes a havi tananyaggal időben végezni, mert a kirándulásokon azt beszéljük át. Tehát önálló tanulásban való jártasság szükséges. A képzésre 18 éven felülieket várunk.
A hiánypótló, komplex Kertpedagógia képzés 2025. szeptemberben kezdődik, s egy éven keresztül vezetjük az érdeklődőket az évszakok változása, a zöld jeles napok mentén, hogy mindig érdekes és aktuális témákon keresztül mutathassák be a gyermekeknek az élővilágot. A képzés első éve (a tanulás és tervezés éve) 2025 szeptembertől 2026 augusztusig tart, tehát egy tanév. A következő tanévben lehet a megvalósítással foglalkozni részletesebben, amihez workshopokat is tartunk.
Az írott tananyagot rövid idő alatt el lehet olvasni, el lehet gondolkodni a megvalósításon. De időbe telik, míg a programokhoz szükséges eszközöket, anyagokat beszerezzük, s gyakorlatot szerzünk a foglalkozás megtartásában. Be kell építenünk a tanultakat a megszokott rutinunkba: szakkör esetén ez heti elfoglaltságot jelent, amire időigényes felkészülni, sok tervezést igényel. Nemcsak elméletet, hanem azonnal alkalmazható gyakorlati tudást adunk át.
Olvasgatásból eljutunk odáig, hogy szakkört, tábort tudsz tartani, és ezzel pénzt keresel, tervezhető jövedelem kiegészítéshez jutsz. Ehhez rengeteg dolgot kell fejben és fizikailag összeszedni. Egy táborban például minden délelőttre és délutánra kell programot biztosítani a gyerekeknek, tehát egy ötnapos tábor során legalább tíz foglalkozást kell kitalálnod, előkészítened, megtartanod, valamint reagálnod a nem várt helyzetekre (pl. időjárás változása), hiszen a természettel, a természetben dolgozunk. Meg tudnád oldani kapásból? Ha úgy érzed, hogy nem, akkor a képzés segítségedre lesz.
Azonnal hasznosítható tudásanyaghoz férhetsz hozzá: havi bontásban tanulhatsz és az adott hónapban máris megvalósíthatod a gyerekekkel a leírtakat. Ehhez a havi Kihívás is inspirációt ad. Kertészkedhettek otthon, de pedagógusként színesítheted a tanórákat, vagy „zöld szakkört” is indíthatsz. Ha táboroztatni szeretnél, a tábor tematikájába is beillesztheted a képzés tananyagát. Tehát rögtön a képzés elejétől az egész tanév folyamán felhasználhatod a tanultakat.
A Kertpedagógia képzés tananyagát Szalontai Kriszta állította össze, egyrészt 2015-ben írt és azóta elfogyott KERTpedagógia című könyve alapján, másrészt több mint egy évtizedes természetpedagógiai munkássága tapasztalataiból. Kirándulások, ökoszakkörök, táborok tanulságai alapján indítja a képzést, és vezeti a hozzá kapcsolódó kirándulásokat, a Mentor Klubot, ahol személyesen válaszol a résztvevők kérdéseire. Könyveiről, munkásságáról honlapján tájékozódhattok: www.szalontaikriszta.hu
A képzés hibrid formában zajlik: az elméletet tartalmazó leckék szeptember 1-től online lesznek hozzáférhetők, így bárhonnan elérheted a tananyagot – kényelmesen tanulhatsz otthonról, a kertben ülve, vagy bárhol, ahol szeretnél. A személyes konzultációt is tartalmazó kirándulások pedig havi egy alkalommal várnak Budapesten (arborétumban, tanösvényen, szép természeti helyeken).
Nem kell egy összegben komoly költségeket fizetned, mert a képzés teljes anyagát, és a Klubhoz való tartozást elérheted havi előfizetésben, mindössze havi 7900 Ft-ért. Indoklás nélkül bármikor lemondhatod a klubtagságod – az előfizetésed egy gombnyomással megszüntetheted, így nem jár kockázattal és komoly elköteleződéssel a csatlakozás. 2025 július 31-ig még Early Bird kedvezménnyel, 7900 Ft-ért csatlakozhatsz a Klubhoz. Ne halogasd a döntést, jelentkezz még ma a képzésre!
A képzésbe havi előfizetéses rendszerben lehet bekapcsolódni, tehát nem egyösszegű fizetéssel, hanem 12 hónapon keresztül. Így a havi részletek kisebbek, mintha egyszerre kellene kifizetni. Bankkártyás fizetés lehetséges az OTP SimplePay rendszerén keresztül, a képzés díja havonta automatikusan kerül levonásra a regisztrált bankkártyáról. Így az első befizetést követően nincs több teendő.
A képzés szeptemberben kezdődik, a szeptember 24. előtti befizetés a szeptemberi tananyagra vonatkozik. A következő havi tananyag díja a hónap 25. napján kerül levonásra a bankkártyáról (pl. az októberi klubtagság szeptember 25-én fizetendő). A képzés (vagyis a bankkártyás fizetés) bármikor indoklás nélkül lemondható, így nem kockázatos csatlakozni. Ha inkább utalással szeretnél fizetni, kérlek írj e-mailt.
Az évszakok, az ünnepkörök, a jeles napok átszövik életünket, így valójában mindig van körülöttünk valami, ami a foglalkozás témáját adhatja, csak utána kell néznünk az aktuális dolgoknak. A képzés során megtanulhatod, hogyan találd ki a heti témákat szakkör megtartásához, és számos egyéb ötletet is kapsz ahhoz, mit tehetsz, ha nincs ötleted. A havi Kihívásokban pedig konkrét témákat is kapsz, és mások megoldásaiból is inspirálódhatsz. Ha a havi elméleti tananyag nem ad elég ötletet, akkor bátran kérdezhetsz a személyes találkozók során, és a találkozók szép helyszínei is további ötleteket adhatnak.
A tananyag úgy került összeállításra, hogy munka, vagy tanulás mellett is hónapról hónapra követhető legyen. Nem kell fix időpontokhoz igazodnod – a saját tempódban haladhatsz, és bármikor előveheted az online tananyagot.
Az első év a tervezés éve, amikor rálátást kapsz a kertpedagógia egészére. Elegendő, ha a második évtől kezded a megvalósítást, nem baj, ha lassabban haladsz. A havi tananyagok később is elérhetőek, bármikor visszakeresheted, ami érdekel, vagy amiben lemaradtál. A konzultációkon pedig segítséget kérhetsz az egyéni haladási utadon.
Ha csak olvasgatod, akkor valóban kevésnek tűnhet. De ha megcsinálod a havi Kihívásokat, amihez előzetes tervezés, átgondolás, eszközbeszerzés is szükséges, ami időigényes, akkor a felkészülés közben tanulod meg és gyakorlod be a foglalkozások megtartásának folyamatát. Lehet, hogy az írott tananyagot kevésnek tartod, de ha megvalósítod a havi ajánlásokat, akkor többet kell foglalkoznod vele, mintha csak olvasgatnád – a fejlődéshez Te is kellesz, nem elég az írott anyag! Az eredmény a fontos, amit a Facebook csoportban és a Természetpedagógia magazinban meg is oszthatsz másokkal, és amit véleményezni is fognak. A visszajelzésekből szintén tanulhatsz.
Tehát a képzést tekintsd úgy, mint egy „használati útmutatót” egy géphez – de a gépet Neked kell bekapcsolnod és használnod.
Minden hónap 2. vasárnapjára tervezzük a személyes konzultációval, kérdezési lehetőséggel egybekötött kirándulásokat. Ha Neked nem jó ez az időpont, jelezd, és írd meg az info@botanicon.hu címre, hogy Te mikor érnél rá. A visszajelzések alapján elképzelhető, hogy több csoportot indítunk.
A kirándulások Budapesten kerülnek megrendezésre szép természeti helyeken. Megtekintünk egy arborétumot vagy tanösvényt, beszélgetünk a látottakról, majd kérdezési lehetőség is lesz a képzés tananyagával kapcsolatban. Azoknak ajánljuk a Kertpedagógia képzés és Mentor Klub csomagot, akik el tudnak jönni a budapesti helyszínekre. Akik távolabb élnek, és nem tudják megoldani a részvételt, azoknak a Kertpedagógia képzés alap csomagot ajánljuk.
Esetenként, a szabad helyek függvényében és külön díj ellenében lesz lehetőség bekapcsolódni a kirándulásokba azoknak is, akik az alap csomagot választják. Szeretnénk minden résztvevővel személyesen találkozni, megismerkedni.
A Kertpedagógia képzés ehhez is segítséget nyújt, de kérhető olyan helyszíni konzultáció is, ahol együtt megnézzük a hely adottságait, felmérjük a lehetőségeket, az esetleges veszélyeket. A leendő ovikert, iskolakert helyszíni bejárása során közösen elképzeljük, mi hová kerüljön, ehhez megfigyeljük a benapozottságot, megbeszéljük az öntözési lehetőségeket, és a foglalkozások jellegét attól függően, hogy növénytermesztés, díszkert, madárbarát kert stb. lesz a fő funkciója.
Igen, ugyanis a képzés során megismerheted, hogyan tarthatsz érdekes foglalkozást az iskolaudvaron, parkban, vagy akár tantermi körülmények között. Rengeteg lehetőség van, sok példát mutatunk majd, és segítünk abban is, hogy minden résztvevő a saját helyzete és lehetőségei szerint kezdjen el kertészeti, természetismereti foglalkozást tartani. A téma több irányból megközelíthető, rengeteg lehetőséget rejt.
Akiknek pedig van tankertje, iskolakertje, azoknak is adunk tippeket, hogy a téli időszakban, amikor a kert alszik, milyen módon irányíthatják a gyerekek figyelmét a természet felé. A havi Kihívások teljesítéséhez sem szükséges, hogy már legyen tankerted.
A képzés során növénytani ismereteket is átadunk, de nem ez a legfontosabb a képzés és a majdani kertpedagógiai foglalkozások során. Alapvető növényismerettel, kevés kertészeti tudással már érdemes belevágni a képzésbe. Hónapról hónapra sok tudást össze lehet szedni a képzés során, ami elegendő lesz a foglalkozások, tábor megtartásához. Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek nagyon szeretik, ha a növények latin nevét is elmondom, szívesen utánam mondják, gyakorolják a kiejtést – de nem ezen múlik a foglalkozás sikeressége és gyakorlati haszna. A legalapvetőbb ismeretekkel is lehet érdekes és maradandó élményt nyújtó foglalkozást tartani.
Ha bármiben elakadnál, mindig felteheted a kérdéseidet a zárt Facebook csoportban, ahol bizonyára segítségedre sietnek a tanfolyam résztvevői, de akár emailben is kérhetsz tőlem segítséget. A havi kirándulások, a Mentor Klub pedig személyes találkozási lehetőséget nyújt, ahol megbeszélhetjük a tanultakat.
A fejlődésedet szolgálják a havi Kihívások is, melyek az évszakhoz vagy ünnepkörhöz, jeles napokhoz kapcsolódnak. Ha csatlakozol a képzéshez, minden hónapban kapsz egy új kihívás témát, amelyhez kapcsolódóan készítened kell valamit a gyerekekkel közösen. A kihívás teljesítésére egy hónap áll rendelkezésedre, s lehetőséged van arra, hogy a zárt Facebook csoportban bemutasd a foglalkozás menetét, elbüszkélkedhess a végeredménnyel, vagy akár beszámolj a felmerült nehézségekről. Lesznek könnyebb és nehezebb kihívások is – egymást inspirálva biztosan sokat tanulunk a tervezéstől a megvalósításig. Közben sok ötleted támad majd, érdemes jegyzetelned, s a későbbiekben ezeket az ötleteket beépítheted a szakkörös foglalkozás vagy a táborod tematikájába.
A foglalkozás menetét, tanulságát nem csak a Facebook csoportban lehet megosztani, hanem lehetőség van publikálni a Természetpedagógia magazin oldalán. Ez egy ingyenes online magazin, ami környezeti neveléssel foglalkozik, és lehetőséget ad bemutatkozni olyan pedagógusoknak, osztályoknak, tankerteknek, akik a természettel kapcsolatos tevékenységet végeznek. Egy iskolás osztálynak az újságba bekerülni nagy büszkeség lehet, ez is inspirálhatja a gyerekeket a jobb munkavégzésre.
Rengeteg kreditpontos képzés elérhető, mi a pontgyűjtés helyett azt helyezzük előtérbe, hogy a pedagógusok egy kész eszköztárat, vagyis hónapról hónapra azonnal hasznosítható tudást kapjanak. Ezzel a természet szeretetére, a fenntarthatóságra nevelik a különböző korosztályú gyermekeket, amivel kiegészíthetik jövedelmüket úgy, hogy közben a gyermekek érdekes és hasznos programokon vesznek részt. Vizsga nincsen, de a Kihívások hónapról hónapra próbára teszik a képzés résztvevőit. A képzés elvégzéséről a 12. hónapban Tanúsítványt állítunk ki.
Ezek voltak a leggyakoribb kérdések, remélem mindenre választ kaptál és találkozunk a képzésen. Ha mégis lenne kérdésed, kérlek jelezd a Kérdésem van menüpontban, szívesen válaszolok.
Képzés ismertető ➜
A képzés felépítése ➜
A képzés tartalma, ára ➜
Jelentkezés Early Bird kedvezménnyel:
Érdeklődés: Szalontai Kriszta
06-30-895-5395, info@botanicon.hu
Botanicon Kft. © 2014-2025 • Minden jog fenntartva