Workshopok inspiráló környezetben

Nincs ötleted, hogyan fogj hozzá szakkör szervezéséhez, vagy nem vagy tisztában a táboroztatás hivatalos szabályaival? A Kertpedagógia képzés első éve a tanulásról és tervezgetésről szól, a második év pedig már a megvalósítás időszaka.
Hogyan kertészkedjek gyermekemmel, tanítványaimmal, vagy miként tartsak érdekes ökoszakkört, jövedelmező természetismereti tábort? Workshopjaink ehhez nyújtanak gyakorlati segítséget a Botanicon Kert Klub inspiráló, erdőszéli környezetében, hogy minél előbb és minél értékesebb tartalmakkal láthass munkához, ráadásul legálisan és nyereségesen. A Kertpedagógia képzés pedig egy éven keresztül rengeteg ötletet ad természetismereti szakkör és tábor tematikájának összeállításához.

Kezdd a szeptembert egy olyan workshoppal, amely meghatározhatja az egész tanévedet: ökoszakkörödön érdekes dolgokra tanítod az ifjúságot, miközben pénzt keresel ezzel a hasznos tevékenységgel. A workshopon együtt megtervezzük a szakkörödet, és közösen kitaláljuk, hogy mi legyen a tematika és milyen felszerelés szükséges hozzá. A tervezést munkafüzet segíti, aminek egy részét együtt kitöltjük, a másik része pedig végig vezet a megvalósítás folyamatán. 

A SZAKKÖR SZERVEZŐ WORKSHOP TARTALMA

A természet rengeteg irányból megközelíthető, és nagyon érdekli a gyerekeket, így érdemes olyan szakkört szervezni, ami állatokkal, növényekkel, kirándulással kapcsolatos. Ha pedig tankert is rendelkezésre áll, akkor kertész szakkör formájában is tarthatjuk a foglalkozásokat. A „zöld” témakör, az élő környezet, a fenntarthatóság divatos témák manapság, ezért érdemes az ilyen tematikájú jövedelmező, profitábilis szakkörök szervezésével foglalkozni.
A képzést Szalontai Kriszta környezeti nevelő tartja, aki 12 éve foglalkozik ökoszakkörök és természetismereti táborok szervezésével, kültéri és beltéri foglalkozások megtartásával. A workshopon mindenki saját munkafüzetet kap, amelybe egyéni ötleteit és teendőit jegyzetelheti.

Szakkör szervezési alapismeretek témakörei:
• pénzügyek: szakkör költségeinek és részvételi díjának tervezése, számlaadás jogi feltételei,
• személyi kérdések: foglalkozástartó személy(ek), vendég előadók, kisegítő személyek (pl. takarító),
• szakkör tematikája fél évre vagy egy tanévre, zöld jeles napok, évkör,
• szakkör helyszíne, felszerelése
• kiegészítő strukturált tevékenységek, B-terv,
• hazavihető feladatok, kész termékek,
• a korosztályhoz és tematikához illeszkedő játékkészlet,
• elsősegélynyújtás, outdoor elsősegély, allergiák,
• SNI gyermekek a szakkörön, a beilleszkedés segítése, nehezen kezelhető gyermekek,
• szülők tájékoztatása a szakkör előtt és a tanév során,
• marketing és reklámtevékenység.

Az októberi online találkozón mindenki elmesélheti, hogyan sikerültek a kezdeti lépések, és milyen kérdések, nehézségek merültek fel a megvalósítás közben, vagy éppen milyen sikereket élt meg a szakkör tartása közben. Majd közös ötleteléssel zárjuk a workshopot.

A workshop helyszíne: Botanicon Kert Klub (Budapest XII. kerület), ahol a tankertben is kaphatsz ötleteket szakköröd szervezéséhez.
Gyülekezés, ismerkedés, a tankert egyéni felfedezése ötletek gyűjtéséhez: 10.00 órától. Workshop kezdete: 10.30.

A workshop ára: 49.000 Ft/fő, mely díj szakkör tartása esetén 1-2 gyermek féléves befizetése után megtérül.

Időpont: 2026 szeptember 6. vasárnap 10-17 óráig + 1 online alkalom (Zoom) októberben 

A workshop témája a táborok legális és profitábilis szervezése, a szükséges hivatalos ügyek intézése. A tematika kialakításán kívül kitérünk a helyszín és az étkeztetés jellegzetességeire, valamint szó esik az elengedhetetlen marketing tevékenységekről is. Ha már tudod, milyen tábort szeretnél tartani, de még sosem szerveztél ilyesmit, segítünk a kezdeti lépésekben. A tervezést munkafüzet segíti, aminek egy részét együtt kitöltjük, a másik része pedig végig vezet a tábor szervezés folyamatán. 

A TÁBOR SZERVEZŐ WORKSHOP TARTALMA

Kertésztábor, ökotábor, túratábor, zootábor – a természet rengeteg irányból megközelíthető. Eljött a kütyümentes, offline táborok ideje, amikor a gyerekek több időt töltenek a szabadban. A színvonalas táborok iránt egyre nő a kereslet, a „zöld” témakör pedig divatos manapság, ezért érdemes a jövedelmező, profitábilis táborok szervezésével foglalkozni.
A képzést Szalontai Kriszta tartja, 52 megszervezett és megtartott tábor tapasztalata alapján. A workshopon mindenki saját munkafüzetet kap, amelybe egyéni ötleteit és teendőit jegyzetelheti.

Tábor szervezési alapismeretek témakörei:
• pénzügyek: tábor költségeinek és részvételi díjának tervezése, számlaadás jogi feltételei,
• gyermektábor szervezéséhez szükséges hatósági bejelentések, engedélyek,
• ÁSZF, GDPR, egészségügyi nyilatkozat, fényképezésről nyilatkozat,
• napközis és ottalvós táborok,
• személyi kérdések: táborszervező, táborvezető, foglalkozástartó személyek, kisegítő személyek (pl. konyhás, takarító) – alkalmasság, bérezés,
• étkeztetés feltételei és jellegzetességei, ételallergiás gyermekek kezelése,
• tábor tematikája, hozzá illeszkedő helyszín, kiegészítő strukturált tevékenységek, B-terv,
• a korosztályhoz illeszkedő játékkészlet a táborban, szabadidős tevékenységek,
• elsősegélynyújtás, outdoor elsősegély, allergiák, megbetegedések,
• SNI gyermekek a táborban, a beilleszkedés segítése, nehezen kezelhető gyermekek,
• szülők tájékoztatása a tábor előtt és alatt,
• marketing és reklámtevékenység.

Az online találkozón megbeszéljük, ki hol tart a szervezésben, mi hiányzik még, kinek milyen támogatásra lenne szüksége. Az októberi online találkozó már az őszi és téli táborok szervezéséhez is segítséget nyújthat, a januári találkozó pedig a tavaszi és nyári táborok megtartását készíti elő, különös tekintettel a hivataloknak való megfelelésre és a marketing tevékenységekre.

Őszi, téli, tavaszi és nyári tábor szervezéséhez is segítséget nyújtunk ezzel a workshoppal.

A workshop helyszíne: Botanicon Kert Klub (Budapest XII. kerület), ahol a tankertben is kaphatsz ötleteket táborod szervezéséhez.
Gyülekezés, ismerkedés, a tankert egyéni felfedezése ötletek gyűjtéséhez: 10.00 órától. Workshop kezdete: 10.30.

A workshop ára: 69.000 Ft/fő, mely díj tábor tartása esetén kb. 1 gyermek 1 turnusának befizetése után megtérül.

Időpont: 2026 október 4. vasárnap 10-17 óráig + 2 online alkalom (Zoom) októberben és januárban 

KEDVEZMÉNY 2 WORKSHOP ESETÉN
Ha szakkört és tábort is szeretnél tartani, akkor érdemes mindkét témakörben elmélyedni. Ha elkezded a munkát, nemcsak olvasgatsz, akkor a Kertpedagógia képzés ára és a workshopok ára is hamarosan megtérül. (Hiszen egy tábor ára manapság fejenként 50-100.000 Ft között mozog.)
Szakkör szervező workshop + Tábor szervező workshop együttes jelentkezés esetén 118.000 Ft/fő helyett 98.000 Ft/fő.

Érdeklődés: Szalontai Kriszta
06-30-895-5395, info@botanicon.hu