Nevelés a kertben – kertészet az oktatásban
Hogyan kertészkedjek gyermekemmel, tanítványaimmal, vagy miként tartsak érdekes ökoszakkört, jövedelmező természetismereti tábort?
A hiánypótló, komplex Kertpedagógia képzés szeptemberben kezdődik, s egy éven keresztül vezetjük az érdeklődőket az évszakok változása, a zöld jeles napok mentén, hogy mindig érdekes és aktuális témákon keresztül mutathassák be a gyermekeknek az élővilágot. Nagysikerű, KERTpedagógia című könyvünk elfogyott, helyette gyakorlati ismereteket is nyújtó képzéssel jelentkezünk, amelyen nemcsak a kertészkedéssel, hanem az óvodai vagy iskolai programok, kertész szakkör és tábor szervezésével, tankert létesítésével kapcsolatban is azonnal hasznosítható ismereteket adunk át.
A kert hidat képez a város és a természet között, a kertpedagógia pedig megtanítja használni a kertet, mint eszközt a természethez való visszaforduláshoz. A kertészkedést érdemes csoportos ültetéssel kezdeni. Ez a tevékenység összekovácsolja a résztvevőket, s ráirányítja figyelmüket a növényekre. A gyermekek itt azt is gyakorolják, hogy ki kell várni a sorukat, összpontosítani kell a többiek cselekvésére, majd be kell abba kapcsolódni, óvatos mozdulatokkal kell a földet ásni, s kíméletesen kell a növénnyel bánni – e szerteágazó saját élmények által a kertpedagógia fejlesztő hatással bír.
Mindezek után következik a finommotorika: a megfelelő helyre, a szükséges mélységben kell a palántát a földbe illeszteni, közben figyelni kell a növény gyökerére, környezetére is. Az esztétikai szempontok is meghatározóak, vagyis az egyes növények színük, méretük alapján hogyan kövessék egymást: ebben rejlik a csoport közös döntési lehetősége, amit tervezés és megegyezés előz meg.

Ezáltal fejlődik a gyermekek együttműködési képessége és szépérzéke is. Egy kaspó vagy ágyás beültetésével ilyen szerteágazó tapasztalatokhoz juttathatjuk a gyermekeket. A növények öntözését, gyomlálását is bízzuk rájuk: ezáltal az általuk gondozott növényekért felelősséget vállalhatnak.
A környezeti nevelés csak saját élményeken keresztül, tapasztalati úton valósítható meg hatékonyan. Ehhez járul hozzá a kertpedagógia és a képzésen, workshopon átadott egyszerű ötletek, melyek családi körben és intézményes formában is könnyen megvalósíthatók. Szerezzen örömet és felejthetetlen élményt gyermekeinek, tanítványainak, formálja szemléletüket a kertészkedésen keresztül!

Kertpedagógia képzésünkön az elméleti tudásanyagon kívül segédletekkel, konzultációkkal támogatjuk a tanultak feldolgozását és jobb megértését.
A komplex Kertpedagógia képzés 2025 szeptemberben kezdődik, július 31. délig Early Bird kedvezménnyel lehet jelentkezni. Ajánljuk a Gyakori kérdések menüpont végigolvasását is.
Kertészkedés gyerekekkel – és ami mögötte van
A kert egy kis darab a természetből: benne, általa tanulmányozhatjuk az élőlényeket és életfolyamataikat, a víz körforgását, az évszakok változását. Így közelebb kerülünk környezetünk elemeihez, jobban megértjük azokat, s így másokat és magunkat is. A kertpedagógia elsődlegesen pont ezt a célt szolgálja, hogy megtaláljuk a helyünket egy nagyobb rendszerben, hogy ne kívülállóként éljünk a világban, hanem a természet részeként, azzal egy egységben.
A kertpedagógia szemléletformáló hatásai
Mai modern korunkban az urbanizáció és a gépek térnyerése egyre inkább elfordít minket a körülöttünk lévő külvilágtól. Mindenki otthonába húzódva tévézik, Facebookozik, a gyerekek is valamely elektronikus eszközük billentyűit nyomkodják legszívesebben. A kertészeti foglalkozás megmutatja, hogy a természet is lehet „interaktív”, érdekes, csak rá kell irányítani a figyelmet. A katicabogár lehet „unalmas”, hiszen mindenki találkozott már vele, de ha egy cincért kell kézbe fogni, akkor már nem mindenki hősködik. Ekkor az ember önmagával – a korlátaival, előítéleteivel – is találkozik. Ugyanez történik akkor is, amikor egy növény ültetésekor a kezünk „koszos” lesz. Nem más az, mint az anyaföld, amitől tápláléknak termesztett növényeink gyarapodnak. A Kertpedagógia képzésen keresztül szemléletformálás is történik.
A kertpedagógia sokfelől megközelíthető, olyannyira, hogy még kert sem kell hozzá feltétlenül. Minden megoldható a balkonon, de akár egyetlen virágcserépben, sőt újrahasznosított tejfölös dobozban is. Inkább az a fontos, mi van abban a cserépben, mit tanítunk általa, mire irányítja a figyelmet, s a gyerek mit csinál vele. A magvetés precíziós géppel történik a nagyüzemben, miért is lenne könnyű egyetlen magot a helyes mélységben a cserép közepébe helyezni egy óvodás korú gyermeknek? Vagy áttűzdelni egy aprócska háromleveles palántát a kis pohárból egy nagyobba, amikor megfogni is alig lehet? Közben persze vigyázni is kell rá, nehogy megsérüljön a gyökere.

És itt jön képbe az, hogy a kertpedagógia nem csupán a környezeti nevelés része, hanem a fejlesztő pedagógia eszköze is, hiszen ugyanezeket a finommotorikát fejlesztő „fogásokat”, mint a vetés és a tűzdelés, golyókkal és pálcikákkal is meg lehet oldani, s rajzoltatni is lehet a gyereket, de ezeknél elmarad a folyamat erkölcsi része, a kertészkedés során viszont belép ez a plusz is.
A kertpedagógia a fejlesztés eszköze
Ugyanis a gyerek egy élőlénnyel foglalkozik és felelős érte, s ennek tudatában is van. Még akkor is, ha csak három éves kiscsoportos, és akkor is, ha kiskamaszként gondolatban éppen a világűrt hódítja meg. Ez róluk szól, kettejük kapcsolata, s a fejlesztő hatás ezen keresztül is megvalósul, nem csupán a mozdulatok koordinálása által. És ez a folyamat folytatható azzal, ha a gyermek haza viszi és gondozni kezdi a növényét. Láthatja növekedni, esetleg virágozni, később elpusztulni. Ez is hozzá tartozik a környezeti neveléshez: a körfolyamatok megismerése és megértése.
Kertpedagógia képzésünkön az elméleti tudásanyagon kívül segédletekkel, konzultációkkal támogatjuk a tanultak feldolgozását és jobb megértését.
A komplex Kertpedagógia képzés 2025 szeptemberben kezdődik, július 31. délig Early Bird kedvezménnyel lehet jelentkezni. Ajánljuk a Gyakori kérdések menüpont végigolvasását is.
Egészséges életmódra nevelés
A Kertpedagógia képzésen részt vevő szülők, pedagógusok a gyógynövényismeretet könnyedén beépíthetik foglalkozásaikba: a gyermekek szívesen ismerkednek az illatos növényekkel, melyek sokszor díszítő értékkel is bírnak. A vadon termő gyógynövények és a termeszthető társaik egyaránt sok érdekességet nyújtanak: ízeket, illatokat, szépséget, gyógyhatást. Kirándulás során és az iskolakertben/ovikertben is hasznosíthatjuk a gyógynövényekkel kapcsolatos tudásunkat.

Kertpedagógia képzésünk keretein belül részletesen bemutatjuk azokat a gyógynövényeket, amelyek hazánkban elterjedtek: fűben, fában, virágban, levélben gyógyító hatóanyagok halmozódnak fel. Minden hónapban olyan gyógynövényekről írunk, amelyek éppen megtalálhatók a természetben, így kirándulás során fellelhetők, vagy az adott hónapban ajánljuk fogyasztásukat (pl. télen megfázás elleni teák).
Az egész alakos, valamint a részleteket ábrázoló fényképek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy megtaláljuk és felismerjük a hazánkban élő gyógynövényeket természetes előfordulási helyükön. Célunk, hogy a gyógynövények alkalmazásával az egészségmegőrzéshez és a természetes életmód követéséhez is tanácsokat adjunk.
Kertpedagógia képzésünkön az elméleti tudásanyagon kívül segédletekkel, konzultációkkal támogatjuk a tanultak feldolgozását és jobb megértését. A komplex Kertpedagógia képzés 2025 szeptemberben kezdődik, július 31. délig Early Bird kedvezménnyel lehet jelentkezni.
A képzés felépítése ➜
A képzés tartalma, ára ➜
Gyakori kérdések ➜
Jelentkezés Early Bird kedvezménnyel:
Érdeklődés: Szalontai Kriszta
06-30-895-5395, info@botanicon.hu
Botanicon Kft. © 2014-2025 • Minden jog fenntartva